Fontos fölnőtt szavakba csomagolt félelmei

Képzelt találkozás

Rúzsos puszik nyoma csattan a plázabeli levegőben, egykori igaz barátság rajtakapott köde burkolózik két néni körül csendben.

“Szíííja, Jutka, de rég láttalak!”

“Ne is mondd, rengeteg a dolgom!”

“Pedig úgy tudom, nyugdíjba mentél, nem..?”

“Hát először úgy volt, aztán… képzeld, felvettek egy rakat újoncot a céghez! Már csak nem bízhatom zöldfülűekre azt, amit én felépítettem?! Pedig most aztán tiszta káosz és zűrzavar benn minden. Amit én lebeszélek, azt ők is lebeszélnék; de ha csak a fejemben tartom az adatot, attól még éppoly fontos, ám miért osztanám meg bárkivel az én szakterületem, nem igaz?! Lehet, hogy a fiatalok a számítógéphez értenek, de mikor tudnak szerinted ezek olyan üzleteket csinálni mint én?! Annyi sok kapcsolatot építettem ki, ők meg csak begyűjtik az összevissza információkat a netről, meg e-mailezgetnek isten tudja merre, nem tisztelik a kávészünetet, még akkor is csak pötyögnek ezeken a kütyükön; valljuk be, hogy jóval gyengébb a kommunikáció, mióta ott vannak a cégnél.”

“De azért a nyelvekben segítenek, nem?”funnyfrogs0041_o

“Hogy segítenek e? Csak karattyolnak, mint béka a vízben, nem is értem, mire jó ez a nemzetköziség; eddig is mindent megoldottunk házon belül, külföldiek nélkül. A fejlődésnél nem mérvadó a túl sok újdonság, úgy vélem.”

“Azt mondják, erre tart a világ, tudod, hogy van…”

“Tudom, tudom, de azért mégiscsak felháborító az idegenek bejövetele; még jó, hogy a főnök tiszteli a szaktudást és a munkabírást – természetesen még mindig én vagyok a részlegvezető.”

“Ki más, Jutkám, ki más… de mond csak, Nóri lányod hogy van?”

“Ne is mond! Nehéz napjai vannak, hisz több fiatalt vettek fel hozzájuk vele egy időben. No meg van ott náluk egy kivénhedt szaki, aki azt hiszi mindent tud, pedig már nyugdíjban lenne a helye! Talán más nem tud olyan üzleteket csinálni, mint ő?! Amit ő lebeszél, azt Nórika is le tudja beszélni, de ez az öregember egyszerűen képtelen átadni a fiatalabbnak a stafétát!
Pótolhatatlannak érzi magát és félti amit eddig felépített. Ha! Ugyan már! A kislányom a kávészünet alatt is a billentyűzetet üti, meg begyűjt minden fontosat a netről, három nyelvből van felsőfokúja, a külföldiekkel szinte csak ő tárgyal, teli van új ötletekkel! imagesNem is értem, miért nem becsülik a fiatalokat manapság… no, szaladok tovább, Klárikám, ki tudja, mit rontottak el már megint ezek a csitrik a hátam mögött!”

Rúzsos puszik nyoma csattan a plázabeli levegőben, egykori igaz barátság rajtakapott köde burkolózik két néni körül csendben.

Pár gondolat (pár)kapcsolathoz

Dr. Mészáros András párkapcsolati mediátor hírleveléből idézve.

Vita közben egyetérteni?!
Ha összeveszünk a párunkkal, létezik egy egyszerű módja annak, hogy az ilyenkor kialakuló feszült állapotot harmóniává alakítsuk:

Összpontosítsunk arra a gondolatra, amelyben egyet tudunk érteni a párunkkal.

A politikusoktól ezt érdemes lehet ellesni
Függetlenül attól, hogy mit gondolunk a politikáról, a választási kampányok időszaka jó például szolgálhat nekünk is konfliktusaink kezeléséhez. Választások előtt ugyanis a legtöbb párt szeretne minél szimpatikusabbá válni a lakosság szemében. És ebben tanulhatunk tőlük!

Egy amerikai vezető politikus ezt mondta a saját munkatársainak:
“Ne vitatkozzunk a választókkal! Még akkor sem, ha nincs nekik igazuk! Ezzel csak azt érjük el, hogy szavazatokat veszítsünk.
Csináljuk az ellenkezőjét annak, amit az egyetemen tanítottak! Ott, ha valaki mondott valamit, amivel kilencvenkilenc százalékban egyetértettük, az egy százalék nézetkülönbségre összpontosítottunk, és ezt mondtuk: “Nem értek egyet!”
Ha a választóim mondanak valamit, amivel kilencvenkilenc százalékban nem értünk egyet, mondjuk azt: “Egyetértek önnel!”, és összpontosítsunk arra az egy százalékra, amiben egyetértünk.”

funny-pairs-of-animals-388-16
A csoda az egyetértésben rejlik
Bármilyen furcsa, az egyetértésre törekvés nagy segítségünkre van a párkapcsolati konfliktusaink rendezésében is. Sajnos azonban a legtöbb ember ösztönösen a véleményeltérésekre koncentrál, mert ezek a problémák forrásai.

Pedig még a legzűrösebb vitahelyzetekben is lehetőségünk van kiemelni a párunk által elmondottakból azt, amivel egyetértünk:

– “Teljesen igazad van, ez nagyon rosszul esne nekem is, ha velem tennének ilyet.”

– “Én is azt akartam, hogy jól sikerüljön az esténk, mielőtt összevesztünk.

– “Nekem is nagyon fontos, hogy végre igazán egymásra tudjunk figyelni.”

– “Szerintem sem helyes, ha valaki nem tartja meg, amit ígért, főleg egy házasságban.”

És ha egy kicsit nagyító alá vesszük ezeket a mondatokat, könnyen rájöhetünk: pont az ilyen megnyilvánulásaink tudnak bennünket kilendíteni egy-egy hullámvölgyből! Ha tehát szeretnénk békésen rendezni a vitáinkat, keressük meg a párunk mondandójában azt, amivel egyet tudunk érteni, és összpontosítsunk arra.

Ragadjunk meg minden alkalmat, amikor őszintén egyet tudunk érteni a párunkkal, mondjuk ki tudatosan azt, amivel egyetértünk, és az eredmény sem fog elmaradni.

Lecsillapodott és megértőbb társat kapunk egyetértésünkért cserébe.

Kein Stress!

Türkizszínű fürdőruhája volt, apró fodormintával az alsó résznél. Ahogy megjelent a platinaszőke lobonccal a fején, önkéntelenül is magára vonzotta a kisebb-nagyobb zsírpárnák okozta bűntudattól eleddig oly ügyesen megszabadult népek iriwholesale-womens-turquoise-halter-bikini-set-bandeau-top-center-straps-side-tie-bottom53eadef59696f_1gy tekintetét. Azta.

Feltolta az orráról a loboncra a napszemüveget – a türkiz továbbment a szemébe. Ha egyszer felnövök, én is ilyen leszek. Egy szexi királynői alkatba öltött makulátlan én kicsi pónim. Makulátlan barna bőrrel, természetesen. Gyíháááá…! Feszültségemet vezetendő, versenyt szaladva gyerekeimmel csobbantunk a látvány elől a vízbe – az meg kacagva nyelte be az esti nassolások után maradt kis bőrnagyobbodásokat csípőtájékon.

Némi játék után megyek törölközni – a strandkirálynő akkor már ékes németséggel vezényelte népét. Nem, nem a szájtáti magunkat, hanem a platinaszőke gyermekét. A kicsi angyal ott topogott a forró homokon… és követte egy nagyobb tündér… meg még egy törpe… meg még egy…! Édes Jézus! Mind kiabálva, mint éhes fiókák a strandkosztümbe öltözött anyjukra, úgy vetették rá magukat minden kéréssel, kívánsággal a türkiz asszonyra. Ő pedig terelt, válaszolt, mutatott, irányított és a höhögős németajkúak csivitelése lassan beolvadni látszott a hely megszokott morajába. A parton még egyik tündér ugyan vízbe akarta fojtani a másik angyalt, de türkise Frau megszólalt: Kein Stress!

Elgondolkodva mentem vissza ebédet készíteni a sátrunkhoz. Bár a szőke lobonc inogni látszott a gyerekhullám mellett és egy pár huncut tincs is kiszabadult, de az összkép makulátlan maradt. Irigységem aranyló levesbe főztem a kisgázon és nyaralós példképemmé fogadtam a parti német nőt. Kein Stress.

Másnapi jelmondatom Kein Stress csöppnyi zavart okozott reggeli fogyasztásomkor – nem, inkább ezt már nem eszem meg, kihúzom magam, hasat be, mellett ki és irány a !

Jajj. Egy szöszke elgázolt. Fogócskáznak a kempingben a türkiz asszony gyerekei, egyem is meg! A vécé túloldaláról talpig aerobic cuccban megjelent anyuka – franc, ő még a reggelit is kihagyta. Fülén mobil és véget nem érően mondja, csak mondja Jürgennek. Jürgen meg hallgat. De nem jön, értse meg, nem hagyhatja még ott az üzletet hétköznap, ez nem úgy megy Christina, und so weiter, usw, s a végén telefon kinyom. Aztán mintegy varázsütésre szétárad arcán a tegnap látott türkizasszonyi nyugalom: megjelent egy pityergő törpe a lehorzsolt lábán bicegve. Fejem lehajtva megyek mosogatni a teás poharakat. Nem, nem az enyémben maradt cukor. Abban nem is volt! Már nem! Illetve soha se nem! Napi jelmondatunk marad: kein Stress.

Délután a partról visszaérve könnyű tollasozással telik a szerda vége. Mikor már minden tollaslabdát felfújt a budi tetőre a langyos szél, elmerengve nézem a kempingszékből a leanderek növését. Aztán befut Christina. Karikás szemek, csupa kóc haj, mobil a fülön, cigi a szájban. Gyerekek a parton. Jürgen nem jön. Drága, drága türkizasszony, öten vagy te egyedül. Nem hagyja elaludni a szálat, egyikről gyújt a másikra. Telefon lecsap – azzal a lendülettel bele is akad a kezének körme a türkiz fürdőruha fodorrészébe, oly módon kihúzva a szálat, hogy az a gumis résszel együtt szökne tovább le a barna, edzett lábakon.

Megdöbbentően széles választékkal dolgozó káromkodások hegye fukarkodik ki halkan sárguló fogak közül. Előveszem a varrós cuccot és utánamegyek. A mosdóban mondja, mondja tovább és feltörnek a könnyek és elmosódnak a királynői szintek és van ő meg vagyok én, meg van ez az átkozott világ itt a föld kerekén és varrom az alsót, hogy ne jöjjenek addig be se törpék, se angyalok, se manók a partról és a végére csomó és kész. Kein Stress! Lapogatom meg mosolyogva a hátát, ahogy megölel és szalad tovább, mert szól a szokásos riadó “Mama!”

Akkor és ott átcsusszant a birodalom vezetésének súly a vállamra. Nagyon nehéz volt és rájöttem, hogy már nem is akarok türkizasszony lenni. Hajnalban elhagytuk a kempinget, s míg a vonuló tájat néztem, imádkoztam csendben, hogy Jürgen is minél hamarabb az övéihez érjen.799252.png

Talált gondolat

alone.jpgNéha egyedül kell lennünk ahhoz, hogy a szó legteljesebb értelmében újra önmagunkra találjunk. Időre van szükségünk, hogy gondolkodjunk, eldolgozzuk az elvarratlan szálakat, felfedezzük a kuszaság mögötti értelmet vagy egyszerűen csak szabadjára engedjük fantáziánkat.
Tudjuk, hogy mindezt legjobban egyedül tudjuk megtenni. /Leo Buscaglia/

 

Amit elfelejtünk mondani…

Apukákhoz és az ő apukáikhoz…

Ez az, mit elfelejtünk mondani.

Hallom a gyermekünk a másik szobában – kacagása a tiéddel vegyítve a leggyönyörűbb szólam, amit valaha hallottam. A vibráló baritonod az ő élménygazdag bugyborékoló nevetésével együtt, tökéletes szinkronban – megszokott szimfónia, családi életünk boldogságának zenéje.

Cipeled a reményeim és álmaim súlyát, de mindig maradsz az előszobában.Erős karjaid tartják össze világunkat – pajkos derűd hozza rá a fényt. A Fiú, aki egykoron elnyerte az évek alatt szívem darabját, egyiket a másik után – ott lakozik a Férfiben, aki gügyög a lányának vagy hordozza őt fel s alá a házban. Fogócska, csikizős, kagyló halászat, homokvár építés; a kora reggelek, mikor még anya alszik, de te már készíted a tejet a mese mellett, a titkos kézfogás, és az a nézés…!

A világunk jóval kevesebb kalandvágyat és élményt, örömet rejtene nélküled. Amíg én pörgök a mókuskerékben a mindennapi létezésünkért, csak remélni tudom, hogy azért emellett éreztettem veled, mekkora örömöt jelent számomra minden áldott nap, mikor látom jöttödet. A lányaid arcán a csoda fénye sejlik fel érkezésedkor – ahogy a szívemben is. Nem számít, milyen munkahelyi gubancot hagysz magad mögött; mindig feltöltve érkezel az újabb feladatodhoz: megnevettetni a lányainkat, világosságot, boldogságot hozni az életünkbe.thumb_img_4408_1024.jpg

A háztartásbeli anyák kiszámíthatatlan jövevények ám! Soha nem tudhatod, mi fogad otthon a nap végén. Csak remélni tudom, hogy a látványom mosolyt fakaszt arcodon – még ha csak azért is, ahogy a jóéjszakát-puszi után száguldok egy korty borért a hűtőhöz. Remélem, nem felejtem el megkérdezni a nap végén, hogy a tiéd milyen volt, mélyen a szemedbe nézve, valós érdeklődéssel. Amikor mégis megesett, tudnod kell, hogy szerettem volna.

Köszönöm, hogy estéről-estére azt éreztetted velem, sehova nem mennél szívesebben, olyan jó este hazaérni az otthonunkba. Köszönöm az érintést a hátamon, s a kérdést hozzá: “Mit tehetek?” mikor sorozatosan fel-felsírt valamelyik lányunk az éhségtől az éjszaka közepén.

Köszönöm, hogy örömmel töltöd ki a lányaink életét. A háromévesünk a derűnek él – mert megtanítottad, hogy képes rá. Köszönöm, hogy megnevettetted őt egész mélyről jövően – csak a jó ég tudja, hogy sikerül neki ezt gyakorolni ilyen lélekkel!

Köszönöm, hogy higgadtan tudod hallgatni ahogy elmeséli a napját. Pedig bizonyisten elmondja az összes kavicsot, pillangót, virágot és képet, mind, mind, ami számára fontos. Te pedig ülsz,figyelsz és hallgatod, mintha álló nap csak erre vártál volna.

Köszönöm, hogy megérted az összes alkalmat, amit nem köszöntem meg, pedig…! A nap minden percét, pillanatát becsülöm veled – különösen akkor, mikor még csak nem is mondom. Köszönöm a “köszönöm szépen”-eket, miket tőled kaptam. Talán már el is felejtetted, mert nem érezted a jelentőségét, mégis, ezek segítettek akkor és ott, hogy továbbmenjek az utamon.

A fejeik felett találkozik tekintetünk. A megosztott mosoly, a tudat, hogy mind a ketten őket tartjuk a legnagyobb csodának az életben… egyedülálló.

A nagyapák, kikben oly óvatosan bízunk, és ti, apák, kiknek naponta mondhatnánk, hogy gyermekeitek, nem! Nemcsak gyermekeitek, hanem valójában a mi hőseink is vagytok! Köszönöm. Ha mégis elfelejtenénk mondani – mert valószínűleg el is felejtjük mondani – azért nem árt, ha tudjátok: általatok forog ez a Föld.

Forrás:

The Things We Forget to Tell You…

Egyetlen jól irányzott mondat…

Richard Paul Evans amerikai író-pszichológus egy mondat segítségével fordította vissza zátonyra futott házasságát – olvasd el, hogyan:

„A nagyobbik lányom egyszer odajött hozzám, és azt mondta: – Apa, a legnagyobb félelmem az volt, hogy te és anya el fogtok válni. Mikor 12 éves voltam, emlékszem arra, hogy mennyire boldogtalan voltál, de láttam azt is, hogy mindent megpróbálsz megtenni annak érdekében, hogy újból visszahódítsd őt. Mégis úgy gondoltam, hogy talán jobb lenne, ha más feleséget kapnál – mondta a lányom, utána pedig már mosolyogva közölte: – Most azonban nagyon örülök, hogy sikerült mindent rendbe hoznod.

Sok éven keresztül, olyan volt a feleségemmel, Kerivel a kapcsolatunk, mintha idegenek lettünk volna egymásnak. Visszatekintve, nem is tudom biztosan, hogy miért is házasodtunk össze. Nem is voltak közös céljaink, amiket el szerettünk volna érni az életben. Ahogy egyre jobban megismertük magunkat, úgy kezdtünk szépen lassan eltávolodni egymástól.

A feszültség egyre csak nőtt, és mikor el kellett utaznom, hogy a könyvemet népszerűsítsem, nagyon megkönnyebbültem. Ez azért volt, mert odahaza a veszekedéseink állandósultak, nem telt el úgy nap, hogy össze ne kaptunk volna valamin. Védekező állást vettem fel, elzárkóztam előle. Közel kerültünk a váláshoz, és ezt többször is szóba hoztam.

A könyvbemutató turnémon viszont rájöttem arra, hogy amit csinálok, az rossz. Éppen ismét veszekedtünk a telefonba, mire Keri hirtelen lecsapta a kagylót, így én nem tudtam elmondani a mondandómat. Egyedül és boldogtalanak éreztem magamat.

Ezután Isten fele fordultam. Már nem emlékszem, milyen imát mondtam, csak az maradt meg, hogy éppen zuhanyoztam és elkezdtem sírni, és arra gondoltam, hogy miért nem működik a házasságom, miért nem tudunk boldogok lenni Kerivel. Ekkor azonban rájöttem arra, hogy én őt nem fogom tudni megváltoztatni, már biztosan nem, de én képes vagyok megváltozni. Ezután imádkozni kezdtem Istenhez, hogy segítsen abban, hogy megváltozzak. Mikor hazaértem, és lefeküdtem, egy rideg nő volt pár centire mellettem, de akkor bevillant valami, és tudtam, hogy mit kell tennem.

Reggel mosolyogva ébredtem, és azt kérdeztem Keritől, hogy mit tehetnénk azért, hogy a napja szebb legyen. Mérgesen rám nézett és azt kérdezte: – Micsoda??? Hogy tehetnéd szebbé a napomat? Sehogy! Miért kérdezel ilyet?

– Komolyan beszélek – mondtam.

– Szeretnél csinálni valamit? – kérdezte cinikusan. – Takarítsd ki a konyhát – mondta villámló tekintettel.

– Rendben – válaszoltam, és tisztára varázsoltam a konyhát.Screen-Shot-2014-06-05-at-2.00.49-PM

Második nap is ugyanezt kérdeztem. Már kis mosollyal a szája szélén azt felelte, hogy takarítsam ki a garázst. Nehezemre esett, mert fárasztó napom volt, de vettem egy mély lélegzetet, és azt mondtam, hogy rendben. Megcsináltam azt is. Harmadnap ugyanez a kérdés, a válasz viszont változott. – Ne csinálj semmit, inkább fejezd be ez a játékot – közölte.

– Sajnálom, de ezt sosem fogom abbahagyni, elhatároztam, hogy segítek. Így mond meg, mit csináljak.

– Miért csinálod ezt? – kérdezte könnyes szemekkel

– Mert törődni akarok veled, és a házasságunkkal – mondtam.

Ezeket a kérdéseket a következő napokban is feltettem. A második héten csoda történt: Keri remegni kezdett a sírástól, és arra kért, hagyjam abba az egészet, mert nem nekem kell tennem valamit, hanem neki, hiszen képtelenség vele együtt élni, és miért nem válok el tőle. Ekkor a szemébe néztem, és őszintén azt mondtam, hogy mert szeretem. Erre azt válaszolta, hogy ő is meg kellene kérdezzen engem, hogy miben segíthet. Hozzám bújt, sírt, én átöleltem, és ekkor rájöttem, hogy ez az a nő, aki mellett szeretném leélni az életemet.

– Szeretlek – mondta. Ezt a szót már több éve nem hallottam tőle.

– Én is szeretlek – válaszoltam. – Akkor mit tehetnék azért, hogy szebb napod legyen?

– Mehetnék egyet sétálni, csak mi ketten – mondta.

Elmosolyogtam magam, mert végre az erőfeszítésem kezdte meghozni a gyümölcsét.

Ezek a kérdések még egy hónapon keresztül feltevődtek, majd Keri kezdte megkérdezni tőlem, hogy mit tehet azért, hogy jobb feleség legyen. Az addig felépített falak közöttünk omlani kezdtek. Sokat beszélgettünk, igyekeztünk mindencouple-hugging588x350 problémát megoldani, de persze mindent nem sikerült, és azt sem mondhatom, hogy többé nem veszekedtünk, ám minden sokkal másabb lett, sokkal nyugodtabbak, kedvesebbek, türelmesebbek lettünk egymással.

Harminc éve vagyunk házasok, és Kerit is szeretem; szükségem van rá, annyira megértjük egymást, mint eddig soha. Boldogok vagyunk.